Egy bukott Juve játékosból a 2000-es évek egyik legjobbja lett, aki miatt rengetegen kezdtek el nem csak az Arsenalnak szurkolni, hanem egyáltalán focit nézni, mert ha meglátták a piros fehér mez hátulján a 14-es mezszámot tudták, hogy valami fantasztikus fog következni a pályán.
Már nagyon fiatalon berobbant a Monacoban, az akkori edzője Arsene Wenger ezt nyilatkozta róla:
"Intelligens srác volt, már 17 évesen. Valami különlegeset láttam benne. Persze nagyon fiatal volt, de gyakorlatilag 19 évesen már világbajnok volt."
Így került a köztudatba a fiatal francia srác, akit világbajnokként el is vitt a Juventus télen, hogy megtegye a következő lépést a világsztárrá válás felé. Viszont a csapatnál nem minden úgy alakult, ahogy azt Henry tervezte. Lippi csatárt akart vele játszatni, viszont az őt félévkor váltó Carlo Ancellotti szélsőként alkalmazta, amiben láthatóan gyengébb volt Titi. Egyébként ezt a döntését utólag megbánta Carlo és saját bevallása szerint nem tudta, hogy Henry tud kilencest is játszani. Majd fél év és mindössze 3 rúgott gól után egykori edzője elcsábította az Arsenalhoz.
Csoda a Highburyben
A 2000-es évek elejétől elkezdett valami csodálatos alakulni az Arsenalnál. Olyan játékosok érkeztek, mint Henry, Pires, Touré, Campbell és már ott volt akkor Bergkamp, Ljungberg és Vieira is. Ezekből a játékosokból és Arsene Wenger innovációjából állt össze az a nagy Arsenal, ami a Manchester Uniteddel legendás harcokat vívott a bajnoki címekért. Wenger, aki a pályán kívül és belül is megreformálta nem csak a csapatát, de az angol futballt is, olyan játékosokra épített, akik az orrhegyükön is dekázni tudnak a labdával. Ebbe a képbe abszolút beleillett Thierry Henry.
Nemzetközileg egyébként a 2006-os BL döntőig nem nagyon voltak sikeresek, igazából 2000-2005 között kétszer jutottak a BL negyeddöntőjébe és tovább nem igazán sikerült menni.
Henry valami egészen különlegesen elegáns futballt vitt a pályára és többek között azért emelkedett ki, mert látszott rajta, hogy neki ez magától jön nem volt görcsös a játéka és azok a mozdulatok, amire a legtöbb csatár nem igazán volt képes azt ő évről évre játszi könnyedséggel bemutatta a pályán. Ott volt a Unitednek lőtt gólja, ahol csak felpördítette maga mellé és beívelte kapásból úgy, hogy Fabian Barthez egy vadlesből ugorva se érte volna el, ezért inkább tátott szájjal egy aprót ugorva figyelte, ahogy Henry megtanítja a labdát repülni. De a Charlton elleni sarkazós gólja vagy a Spurs elleni gól, ahol a félpályától indulva a kapussal együtt a teljes védelmet hintába ülteti, majd lazán bepasszolja a kapuba. Ezek a gólok mind a francia csatárlegendát jellemzik. Az elképesztő elegancia mellé olyan sebesség párosult, amivel ma is az egyik leggyorsabb játékos lenne.
A legjobb párost Bergkamppal alkották, ahol egyszerre két varázsló is működött a pályán, de a holland egy visszavont szerepben és mellette, akkoriban egyedi módon támadó szélsők voltak Pires és Ljungberg személyében, habár az Arsenalra sokszor úgy emlékezünk, mint egy klasszikus 4-4-2-es csapat, azért ez gyakorlatban inkább egy 4-2-3-1 volt, ami szintén progresszívnek számított a korszakban. Többek között ez is segített ahhoz, hogy összejöjjön az azóta is utánozhatatlan veretlen bajnoki cím. Ott egyszerűen nagyon sok munka beérett.
Talán Henryt azért lehetett annyira magas polcra tenni, mert azokat, amiket ő csinált mindannyian megpróbáltuk a focipályán gyerekként a barátaink ellen. De ő volt az, aki tényleg meg tudta csinálni, csak nem egy falu pályáján, hanem a világ legjobbjai ellen.
2006-ban ez a zseni BL és VB döntőt játszik, de sajnos mind a kettőt elveszti, ezért nem ő, hanem Fabio Cannavaro nyeri az aranylabdát, abban az évben, aki szintén kivételes volt védőként. De azt, amit Henry tudott a labdával azt a futball történelmében nagyon kevesen tudták megcsinálni, ezért hiába nem vagyok Arsenal szurkoló, abban szerintem mindenki egyet tud érteni, hogy nem fair az, hogy a csodás 2000-es évek focijának egyik legnagyobb játékosa, sose lett az év játékosa egy évben sem. Pedig, az aranylabdát eredetileg pont az ilyen játéktudás díjazására találták ki.
Majd sajnos a csapat magja távozott és Titi is érezte, hogy ha BL-t akar nyerni neki is mennie kell. Ezért az Arsenal mezét a gránátvörös-kékre cserélte és végülis összejött neki a nagyfülű, de a szívében mindig is Arsenal szurkoló maradt.
Majd talán a kedvenc pillanatom jött tőle, már New York játékosként a télre visszatért az Arsenalhoz kölcsönbe, amikor pályára lépett a Leeds ellen az FA kupában. Ekkor megkapja a labdát a védővonal mögé, lágyan átveszi és lazán bepasszolja a labdát a kapus mellett, ezután gyermeki örömmel odaszáguld a nézőkhöz karjait kitartva, mintha csak egy lenne közülük..
